"Miért nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok?!" +18

Így suli idő végére megérkeztem.
Boldog szülinapot utólag Kovács Valéria. Remélem van olyan jó, mint, ahogy elképzelted. Nagyon sajnálom, hogy ennyit csúsztam vele.
Puszi Gwen.xx (Megváltoztattam a nevem. Remélem nem baj).

Ilyen és ehhez hasonló napokon gondolkodom el azon, hogy vajon miért is élek. Anyám nem akart gyereket, apám mélységesen gyűlöl és megvet, mert anyám terhes lett velem, ezért a becsülete érdekében muszáj volt elvennie. Így hát egy olyan családba születtem, ahol csak a nevelőnőm és a nagynéném szeret és fogad el olyannak, amilyen alapjáraton vagyok. Rajtuk kívül pedig csak a barátom, akiről a szüleimnek nem is beszéltem.
- Valerie! - kiáltott fel nekem apám. - Gyere le. Most! - így hát kelletlenül elindultam lefelé.
- Mondjad. Itt vagyok. Mit szerettél volna?
- Először is vegyél fel egy tisztességesebb ruhát.
- Ha már itt tartunk nem akarsz apácának adni? Még hogy tisztességesebb ruhát. Azt akarod, hogy megsüljek? Már ez is borzalmas és borzasztóan meleg.
- Másodszor nagy örömömre szolgál, hogy én mutathatom be neked a jövendőbelidet. - mutatott a nappali másik felében álló férfi felé.
- Na ezt felejtheted is el. NEM te fogod kijelölni, hogy ki fog elvenni engem.
- ÉN vagyok az apád, azt csinálod, amit én jónak látok. Már pedig én azt mondom, hogy hozzá mész. TE pedig befogod a kicsi szádat és teszed, amit mondok. Így talán megtanulsz viselkedni.
- Miért nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok?
- FOGD BE ÉS MENJ ISMERKEDJ MEG VELE! DE előbb kezdj valamit a ruháddal. - intett elutasítóan vörös ruhám láttán. (Mellesleg ő választotta). - ÍGY nem jelenhetsz meg előtte.
- Igazad van. Így nem állhatok elé. - mutattam a ruhámra majd úgy, ahogy volt letéptem egyesével mindkét hosszú ujját. Apám szeme nagyra nőtt döbbenetében, főleg, mikor a mellrész alatti varrásnál szakítottam szét, haspólót csinálva a felső részből. A vádliig érő aljat sem kíméltem. Az oldalvarrás mentén combközépig felskicceltem s odáig körbe szaggattam. Mire végeztem, apám feje hasonló árnyalatot öltött, mint a ruhám. (Már ami megmaradt belőle). Nem foglaljoztam vele, átsétáltam a nappali túlfelébe kellőképpen kelletve magam az új rövid szerelésemben. Egyszer rám pillantott, majd elfordulva folytatta a telefonálást. Amíg le nem tette, a háttérbe húzódva gondolkodtam a következő lépésemen. Terveim ködén is felfigyeltem a hangjára. Kellemes, mély tónusú a hangszíne. Mintha már hallottam volna. Nagyon ismerős volt. Mikor is végre hozzám szólt.
- Sajnálom, hogy megvárakoztattam Kisasszony.
- Ugyan már. Én sajnálom, hogy vissza kell utasítsam a házassági ajánlatát. Tudja, már régen mást szeretek. És vagy az övé leszek vagy senkié.
- Öröm hallani, hogy ilyen szenvedélyesen szeret. Mostanában, már nagyon ritka az ilyen szerelem.  És az az ifjú is ennyire szereti magácskát?
- Igen. Vagy legalábbis remélem. Mostanában nagyon bizonygatja, hogy sohasem fog elhagyni. Természetesen hiszek neki. - mondtam, mire az úriember megfordult. Mindenre számítottam, csak erre nem. Harry állt előttem hátra zselézett hajjal. Hát ezért nem ismertem fel. És ezért volt olyan ismerős a hangja. Hisz sok százszor hallattam már ezt az orgánumot. Meglepettségemben kitágultak a pupilláim, de nem csak az enyémek. Az övéi is tágra nyíltak a felismeréstől. Némán kérleltük egymást, hogy ne szóljuk el magunkat.
- Ha megbocsát egy pillanatra Kisasszony.
- Csak tessék. - elfordult és újfent elővette a telefont, s beszélni kezdett valakivel. A zakó zsebéből tollat és papírt varázsolt elő, s jegyzetelni kezdett.
- Rendben. Azonnal indulok. 10 perc múlva ott leszek. Viszlát. - lezárta,majd újra a zsebébe rejtette a készüléket. - Nagyon sajnálom Kisasszony. Nem így terveztem, de szólít a kötelesség. Remélem nem haragszik rám. - csókolt kezet és egy papírt csúsztatott a tenyerembe.
- Ne aggódjon. Semmi baj. Örülök, hogy megismerhettem.
- Én szintúgy. Kedves Valerie. A mihamarabbi találkozásig. Viszlát. - kezett fogott apámmal és már ott sem volt. Még mindig lefagyva álltam a nappali közepén, mikor eszembe jutott a cetli.

" Találkozzunk fél óra múlva a lakásomon. Ígérem mindent megmagyarázok. Siess. Szeretlek
Harry.xx"

- Léptem. Találkozom Amandával, majd jövök. - vágtam be magam után a bejárati ajtót. Harry lakásáig futva tettem meg az utat, az sem érdekekt, hogy közben szakadt az eső. Tetőtől talpig elázva nyomtam meg a csengőt, mire egyből kitárult az ajtó s a kezemnél fogva rántottak be. Még be sem csukódott mögöttem az ajtó, ajkai már az enyémeket fedezték fel. Lihegve húzódott el tőlem, de apró levegővétel után a hajába túrva húztam közelebb egy újabb csókra. Hosszú percek után, olyan erősen harapta meg a számát, hogy éreztem a vérem fémes ízét. Gyorsan elhúzódott s bocsánatkérőn nézett rám. Kezeit a derekamra fűzte, ezzel tartva ott, ahonnan soha sem akarnék elmenni.
- Szereztem a kedvenc édességedből. Csokis eper az asztalon. - simította kezét az arcomra.
- Az ráér. - hajoltam hozzá egy csókért.
- De hát....
- Figyelj Harry. Két kérdésem van hozzád.... - kezdtem bele, mikor elhúhódott. Kiváncsian nézett rám s apró bólintással jelezte osztatlan figyelmét. - Szeretsz engem?
- Az életemnél is jobban.
- Eltudsz fogadni olyannak, amilyen vagyok?
- Ha tudnék se változtaznék rajtad semmit. Így vagy tökéletes a hibáiddal és a rossz tulajdonságaiddal együtt. Ezzel a tökéletes, igéző, kifejező szemmel, melyben tudás tükröződik. Ezekkel a telt, csókolni való, érzéki ajkakkal. S ezzel a kedves, hatalmas, mindig segíteni akaró jó szívvel.
- Akkor nem is érdekel, hogy mi volt az az egész az eljegyzéssel. - bújtam hozzá lágy csókot hintve szájára. A tarkómnál fogva húzott magához s egyre szenvedélyesebben csókolt. Közben megszabadított a ruhám felső részétől s meglepve konstatálta, hogy nincsen rajtam melltartó. Ajkai lefelé kalandoztak a nyakamra, nedves csókokat hagyva rajta, majd tovább is haladt a mellemre. Nyalta, szívta harapta a mellemet, mintha csak a külön neki készített fagyikehely lenne. Nem bírtam tovább nyugton maradni, kirángattam pólóját a nadrág derekából és átrántottam a fején. Kézügyességemnek hála megtaláltam neki a tökéletes helyet. A szoba másik felében. Folyamatosan csókoltuk egymást, míg ő egyet lépett előre, én egyet hátra. Addig folytattuk utunkat, ameddig el nem értük a szobája ajtaját.
Hirtelen a falhoz taszítva találtam magam, úgy dugta át nyelvét a számba s invitálta táncba. Elkezdtem lépkedni előre fele, mire ő hátrálni kényszerült. Éreztem, hogy megtorpan az ágy előtt, így kicsit lökve rajta elterült azon, s az ölébe tudtam helyezkedni. Amint a háta találkozott a paplannal, már ült is föl, újra összetapasztva ajkainkat. Számat végigfuttattam nyakszirtjétől a füléig s belesuttogtam:
- Úgy látom kezd halványodni a jelem.
- Minden a tiéd, kicsim. Imádom, amikor ki sajátítassz. - úgy vetettem magam az előző foltra, mint oroszlán a friss húsra. Percek múltán hatalmas mosollyal az arcomon figyeltem a fájdalmasra kiszívott részt. Kezeit felcsúsztatta a combomon a szoknyám alá, mire válaszul kioldottam az övét és kicipzároztam a nadrágját. Türelmetlenségében ketté tépte a szoknyám maradékát, majd lazán a padlóra ejtette. A hátamra fordított, s együttes erővel szabadítottuk meg a nadrágjától. Majd lerántottuk a boxerét is, ami a kiakult ruha kupacon végezte.
- Bár mennyire is szeretném, ez most nem lesz hosszú, Kedvesem.
- Nem érdekel, csak csinálj már valamit. - könyörögtem neki magamon kívül. Az éjjeli szekrényhez hajolt, elővett egy ezüst színű tasakot, a számhoz illesztette, mire ráharaptan a sarkára, s megrántotta. Kiköptem a számban lévő kis darabot, felültem és néztem elkövetkezendő tetteit.
- Akarod? - kérdezte.
- Miért is ne? - mosolyogtam rá kacéran. Elvettem tőle az óvszert, lassan felgörgettem a férfiasságára.
- Krisztusom, te megölsz! - nyögte visszafojtott hangon. Megcsókolt, újra a hátamra fektetett, felém mászott és elhelyezkedett szétnyitott lábaim között. Nedves résemhez igazította farkát, s idegtépően lassan centiről centire hatolt belém. Mikor bennem volt az egész, hagyott egy kis időt, hogy hozzá igazodjak. Pár perc múltán elkezdett mozogni, kellesen tempót felvéve. A kéjtől olyan ívbe hajlott a hátam, amit még az olimpikon tornászok is megirigyeltek volna. Arcom minden rezdülésére oda figyelt, mikor két kezemmel kelyhet fornáztam az arca körül és nyelvemet elmerítettem a szájában. Hatalmas hévvel csókolt vissza s nyelve tempójához igazította csípője pörölycsapásait. Be, ki. Be, ki. Be, ki. Még a szívünk is egy ritmusra vert, ahogy mégjobban felgyorsította a tempót, amiről nem is tudtam, hogy lehetséges. Egyre durvábban lökte hozzám csípőjét, bennem pedig egyre gyorsabban épült az orgazmus, pillanatok alatt a határon találtam magam. Nem mehetek el, amíg nem mondja.
- Valerie. Most! - nyomta ajkát az enyémre, s folytatta lassuló lökéseit, miközben az óvszerbe ürítette magát. Lihegve omlott rám, majd pár perccel később átfordult,hogy ne nyomjon agyon, majd a mellkasára húzott s édes csókot hintett a számra. Lustán körzött számban a nyelvével, s a csókot abbahagyva szorosan magához ölelt.

Karjaiba bújva próbáltam rendszerezni légzésem, mikor hirtelen kimászott mellőlem, felvette a boxerét s eltűnt a gardóbban. Belépett a szobába, visszasétált hozzám s letérdelt az ágy mellé. Háta mögül egy aprócska doboz került elő.
- Valerie. Életem szerelme. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? - könnyek gyűltek a szemembe, a vér zúgott a fülemben, a szívem pedig az eddiginél is gyorsabb tempóra kapcsolt. Az izgalomtól a szá kiszáradt, s a levegő egy apró sóhajtással szakadt ki belőlem. Alig tudtam elsuttogni pár szót.
- Én.... Én.... Azt hiszem, hogy...... -
Szívem legalább 220 km/h sebbességgel dübörgött a mellkasomban.