2014. február 5.

Egy remek nap (Lian és Niall) +18

Egyik délután úgy döntöttem, hogy lemegyek egy kicsit a kondi terembe, mert otthon halálra unom magam, de mikor leértem annyira sokan voltak, hogy inkább meggondoltam magamat és a sétálás mellett döntöttem. A parkban leheveredtem a fűre, lehunytam a szemeimet és élveztem a napsütést. Egy idő után valaki eltakarta a napot mire szemeim kinyitottam és egy irtó helyes srác állt fölöttem.
- Szia – mosolygott rám édesen, amit muszáj volt viszonoznom – Niall vagyok nyújtotta felém a kezét.
- T/N – fogtam vele kezet, majd mielőtt bármit tehettem volna Niall leheveredett mellém. Ujjával a másik irányba bökött, mire rögtön odakaptam a fejem.
- Nem akarsz odajönni hozzánk? – mutatott egy igencsak helyes srácra. Kicsivel sem volt lemaradva Niall mögött, talán annyi, hogy neki nem szőke fürtjei voltak, mint Niallnek.
- rendben – mosolyogtam rá, mire azonnal felpattant és segített nekem is felállni. Megfogta a kezemet és a barátja felé húzott.
- T/N, ő itt Liam. Liam ő itt T/N – mutatott be minket egymásnak. Kezemet kinyújtottam, hogy kezet fogjak vele. Liam szélesen rám mosolygott, mire hirtelen melegem lett. El sem hiszem, hogy ez a két irtó helyes és cuki srác ide hívott magukhoz. Liam még mindig a kezemet szorongatta, mire Niall odaállt a hátam mögé és férfiasságát a fenekemhez nyomta. Meglepetésembe hátra fordultam, mire Niall nevető szemével találtam szemben magam. Mielőtt csinálhattam vagy mondhattam volna bármit visszafordított Liam felé, ő pedig a nyakamat kezdte csókolgatni, míg kezeit előre vezette és belemarkolt a melleimbe. Liam eddig csendben nézte a mi kis jelenetünket, de most előre hajolt, kezeit hátra vezette és belemarkolt a fenekembe. Fejét lehajtotta és adott egy puszit a mellkasomra. hirtelen felegyenesedett körülnézett és mikor megbizonyosodott róla, hogy nincs senki a környéken lejjebb húzta a pólómat, hogy kibuggyanjon belőle a melltartóm. Mivel eléggé kivágott felső volt rajtam, így nem is kellett nagyon megerőltetnie magát. A pólóm nyakrészét a melleim alá helyezte, majd félre rántotta a mellemről a melltartó kosarát és ajkaival rögtön neki esett a mellbimbómnak. Szívta, harapta és nyaldosta egészen addig, míg már az őrületbe kergetett. Niall még mindig a másik mellemet markolászta az egyik kezével, a másikat most levezette nadrágom szegélyéhez és beledugta kezét a nadrágomba, majd a bugyimba. A hirtelen érzéstől egy hangosat nyögtem, de ekkor, mint a villámcsapást úgy hasított belém a felismerés. Elvégre egy nyilvános parkban voltunk, fényes nappal. Bárki megláthatott volna bennünket. gyorsan kiszabadítottam magam a fiúk öleléséből és távolabb mentem tőlük. megigazítottam a melltartómat és a felsőmet, majd zihálva néztem a két fiúra, akiknek igencsak növekedett ott lent valami.
- Menjünk valami kevésbé nyilvános helyre. – mondtam nekik mikor megláttam csalódott tekintetüket. Szavaimra felcsillant a szemük és elégedetten bólintottak.
- Nem messze lakom – mondta a szöszi. – Menjünk hozzám – kacsintott rám, majd megfogta a kezemet és maga után húzott. Liam eközben követett minket, de kezeit egy pillanatra sem vette volna el a fenekemtől. Beszálltunk Niall kocsijába. Én hátra ültem, míg a két fiú elől beszélgetett. Néha –néha hátra néztek, hogy minden rendben van-e, mikor megbizonyosodtak, hogy igen már vissza is fordultak. Tíz perc után megálltunk egy hatalmas ház előtt, amitől még a szám is tátva maradt. Mind a ketten egyszerre pattantak ki. Én is kiszálltam, de egy kicsit lassabban mire mind a ketten felém fordultak.
- meggondoltad magad? - kérdezte Liam, mire mosolyogva megráztam a fejemet.
- Csodálom a házat. Még sosem láttam ilyen szépen – Niall odajött mellém és megfogta a kezemet. Bevezetett a házba. csodálkozva néztem körül, egyáltalán nem agglegénylakás volt, mint ahogy számítottam rá. gyönyörű tisztaság uralkodott, odabent amin egy kicsit meglepődtem, de mielőtt bármi mást is megnézhettem volna a nappalin kívül Niall megint magához szorított hátulról.
- Később, ha gondolod, megmutatom neked – mondta mosolyogva, mire bólintottam egyet. Liam megint elém állt, így ugyanúgy álltunk, mint a parkban, de ezúttal nem húzta félre a pólómat, hanem gyorsan lekapta rólam. Ujjait melltartóm pántja alá dugta majd nagyon lassan elkezdte lehúzni. Eközben Niall kezeit levezette a nadrágomhoz, majd egy rántással, bugyimmal együtt lehúzta egészen a bokámig. Rögtön kiléptem belőlük, így más teljesen meztelenül álltam, míg ők még teljesen fel voltak öltözve. Gyorsan Liam elé léptem és gyorsan lekaptam róla a pólóját, majd ugyanezt megtettem Niallel is. Amint leszedtem Niallről a felsőt, Liam maga felé fordított és a vállamnál fogva letérdeltetett maga elé. Csípőjét egy kicsit előre lendítette, így rögtön tudtam mi a szándéka. Gyors mozdulatokkal kikapcsoltam az övét, majd alsónadrággal együtt lehúztam, ő pedig kilépett belőle. Nem húztam tovább az időt, kezembe fogtam hatalmas férfiasságát és gyors mozdulatokkal elkezdtem rajta húzogatni a kezemet. Liam tettem miatt hangosakat nyögött, majd mikor ezt a műveletet megunta, megfogta a tarkómat és férfiassága felé közelítette a fejemet. Nem fért bele az egész, de már így is a torkomat verdeste, aminek hatására, elkezdtem fulladozni, de Liamet ez egy cseppet sem érdekelte. Durva mozdulatokkal mozgatta férfiasságán a fejemet. Niall eközben megfogta a csípőmet és négykézlábra húzott. Ujjai bejáratom körül mozgatta, aminek hatására Liam farkára nyögtem. Niall nagyon jól tudtam, hogy magamban szeretném már élvezni, de egy cseppet sem törődött vele. Lustán mozgatta rajtam ujjait, míg már azt hittem menten megőrülök a vágytól. Ekkor belém döfte egyik ujját, majd nem sokkal később társított hozzá még kettőt. Mivel a nyögéseim egyre szaporábbak lettek Liam elengedte a tarkómat és megengedte, hogy kézzel folytassam kényeztetését. Már majdnem elélveztem, mikor Niall kihúzta belőlem ujjait.
- Miért? – fordultam hátra, mire egy csattanósat kaptam a fenekemre. Azt hittem fájni fog, de az ütéstől csak még intenzívebb lett az élvezet.
- Állj fel – utasított Liam, én pedig készségesen teljesítettem. Mikor hátra néztem és láttam, hogy Niall is megszabadult teljesen a nadrágjától, így most már ő is anyaszült meztelen. Niall lefeküdt a kanapéra és várta a folytatást – Térdelj fel a kanapéra és úgy kényeztesd a száddal Niallt, de a feneked felfelé legyen – bólintottam, majd tettem, amit mondott. Niall amint a számba vettem férfiasságát egy hatalmasat nyögött. Liam eközben hátra ment és most ő kezdett el ujjazni, de ő közben már társította a nyelvét is. Erősen megszívta a csiklómat, mire éreztem, hogy el fogok menni, de Liam ekkor minden tevékenységét abba hagyta. Eltávolodott tőlem, azt hittem menten bele halok, ha nem elégít kis valaki, de azonnal. Hallottam ahogyan Liam fiókot nyitott ki, majd egy nagy csattanással be is zárta, majd visszatért hozzám. Ebben a pillanatban valami hűvöset éreztem a fenekem bejáratánál, mire Liam megnyugtatóan simogatta a fenekemet, de nem szólt semmit. Amint teljesen bekente a bejáratomat, gondolom síkosítóval, bedugta egy ujját. Különös érzés volt, de nem kellemetlen. Kicsit féltem mi lesz, ha oda hatol be, de próbáltam ezt az érzést valahogy elnyomni magamban. Niallnek egyre szaporábbak lettek a nyögései, így már tudtam, hogy nemsokára a csúcson lesz. Éppen arra összpontosítottam, hogy minél hamarabb a csúcsra vigyem, mikor Liam egy erőteljes lökéssel belém lökte férfiasságát. A fájdalomtól egy hatalmasat sikítottam.
- Mindjárt elmúlik - simogatta megnyugtatóan a hátamat. Egy idő után valóban csökkent a fájdalom. Jeleztem Liamnek, hogy folytathatja, mire elkezdett gyors iramban lökni. Niall eközben felült és alám mászott. Liam egy pillanatig megállt, majd mikor már Niall teljesen elhelyezkedett a nyitott lábam között egyenesen hatalmas férfiasságára nyomott. Az élvezettől egy hatalmasat sikítottam Niall meg egy nagyot nyögött. Így most már ketten toltak egyszerre. Mikor Liam kihúzódott, Niall lökött egyet és fordítva is ugyanez. Az élvezettől már össze-visszadobáltam a fejemet. Már kezdtem élvezni az alhasamban azt a bizonyos remegést, amit jeleztem is a fiúknak.
- Niall, Liam – erre mind a ketten begyorsítottak, míg egy hatalmas sikoly kíséretében el nem élveztem. Rögtön utánam Niall és Liam is követett. Fáradtan hanyatlottunk le egymásra.
- Ez jó volt – szólalt meg végül Liam.
- Nekem is tetszett – mosolyogtam fel rájuk, akik ugyancsak vigyorogva méricskéltek.

- Valamikor megismételhetnénk – bólintott Liam, majd mind a hárman mély álomba zuhantunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése