Túl késő 2 - Megbocsátás vagy harag? (Liam)

Itt van az első rész: Túl késő Jó olvasást! :)
Ismét lehet tőlem rendelni, aki szeretne sztorit kérni az kommentben jelezze!

Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy Liam kilépett azon az ajtón és vele együtt az életemből is. Fájó szívvel gondoltam az utolsó találkozásunkra. Akárhányszor csak rágondoltam sírhatnékom támadt. Hiába tudtam, hogy helyesen döntöttem, a szívem ezt nem fogta fel és továbbra is Liam után vágyódott. Foghatnám a hormonokra, de akkor becsapnám magamat, hiszen a történtek ellenére is szeretem.

Azóta nem is beszéltem vele, még csak kapcsolatba sem próbált lépni velem. Tudom, én mondtam neki azt, hogy mindennek vége, de ez a bolond szívem reménykedett benne, hogy nem hagyja annyiban és harcolni fog értem, de úgy látszik neki mégsem voltam annyira fontos, mint, ahogyan ő azt mutatta. Mostanra biztosan boldogan él a húgommal és még csak eszükbe sem jutok. Keserűen elmosolyodtam. Lassan felálltam az ágyról, fogtam a bőröndömet és az ajtóhoz mentem. Vetettem még egy búcsúpillantást arra a szobára, amiben az elmúlt egy hónapban laktam. Eljött az idő, hogy kiköltözzek. Elfogyott a pénzem, sajnos nem tudom a továbbiakban fizetni. Még fogalmam sincsen, hogyan fogom fent tartani magamat, de valahogy meg kell oldanom. Csendesen csuktam be magam után az ajtót.

Liam:

Arra ébredtem, hogy valaki őrülten dörömböl az ajtón. Nagy nehezen feltápászkodtam, majd kitámolyogtam az előszobába, hogy kinyissam az ajtót. Mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban mérgesen összevontam a szemöldökömet.

- Te mi a fenét keresel itt? – kérdeztem kissé magasabb hangon, mint szerettem volna. Hogy van képe idejönni még a történtek után is?

- Én is örülök, hogy látlak Liam – nyomult beljebb a lakásba.

- Én viszont nem – vetettem oda még mindig mérgesen – Tönkretetted az életemet – vetettem a szemére.

- Ez így nem igaz

- Nem igaz? – kezdtem el teli torokból üvölteni, mire fájdalmasan elkezdett hasogatni a fejemet, de most ez sem érdekelt. – Ha nem kevered azt a valamit az italomba, akkor mindez nem történt volna meg. Nem ismerek nálad gonoszabb nőt ezen a világon. Hogy voltál képes megtenni ezt a saját testvéreddel és velem? – halkult el a hangom mire a mondandóm végére értem.

- Nem tudom mit vagy úgy oda, csak szórakoztunk. Amúgy is megérdemelte – nem bírtam tovább türtőztetni magamat. Akkora pofont adtam neki, hogy hátrabicsaklott a feje. Soha életemben nem ütöttem meg nőt, de most képtelen voltam elviselni, hogy az én egyetlenemről így beszéljen. Nem volt hozzá joga, hogy beleavatkozzon az életünkbe.

- Tűnj el a házunkból – vetettem végül oda, mire felpaprikázva nézett rám.

- Házunk? Elfelejtetted, hogy a drágalátos mennyasszonyod itt hagyott? Már nincsen olyan, hogy a tiétek.

- Takarodj – üvöltöttem el magam teljesen erőmből.

- Szánalmas, ha azt hiszed, hogy vissza fog térni hozzád – ezzel kirohant a házból, én pedig teljes erőmből bevágtam utána az ajtót. Igaza volt T/N nem fog visszatérni hozzám, ha nem teszek valamit. Úgy érzem elég időt hagytam neki a gondolkozásra. Nem fogom hagyni, hogy elhagyjon. Nem bírok nélküle élni. Szeretem őt és mindig is szeretni fogom. Tudom, hogy hibáztam még ha nem is az én hibámból, mert ha nem keverték volna bele azt a drogot az italomba, akkor soha nem csaltam volna meg őt és ezt az a kígyó is tudta. Biztosan ezért is csinálta azt, amit csinált. Ideje, hogy a tettek mezejére lépjek és visszaszerezzem T/N-t.

T/N:
Céltalanul ténfergek az utcákon. Fogalmam sincsen mihez kezdjek. Munkát ugyan találtam az elmúlt egy hónapban, a pénzem viszont elfogyott és még van két hetem a fizetésig. Gondoltam rá, hogy visszaköltözöm a szüleimhez, de nincs kedvem megint azt hallgatni, hogy "ők megmondták". Ráadásul, ha megtudnák, hogy terhes vagyok tőle, szabályosan kiakadnának. Nagyot sóhajtottam és leültem egy közelebb álló padra. Teljesen reménytelen volt a helyzetem. Mindent elvesztettem, ami valaha fontos volt nekem. Könnyek szöktek a szemembe, kezemet erősen a hasamra szorítottam.
- Majd megoldjuk valahogy kicsikém - suttogtam halkan a még meg nem született babámnak, akinek apa nélkül kell felnőnie, mert az apja valaki mást választott helyettünk. Bár, ha igazságos akarok lenni, akkor nem csak az ő hibája. Hiszen én küldtem el.
- T/N - felkaptam a fejemet. Olyan volt mint Liam hangja. Lassan megfordultam és ott állt Ő.
- Te mit keresel itt? - kérdeztem döbbenten. Teljesen váratlanul ért a felbukkanása, főleg azok után, hogy egy hónapig semmit sem hallottam felőle,
- Téged - válaszolta csendesen, majd lassan megindult felém, mintha attól félne, hogy azon nyomban elküldöm. Bevallom megfordult a fejemben, de közben borzasztóan örültem, hogy láthatom. - Beszélnünk kell. szeretném, ha most meghallgatnál - vettem egy mély levegőt és lassan bólintottam. Liam csendben leült mellém.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Mindig ez volt a kedvenc helyed. Elmentem abba a hotelba ahol laktál, de azt mondták, hogy pénzhiány miatt ki kellett költöznöd és ma reggel ki is jelentkeztél. - egy ideig csendben ültünk majd újra megszólalt. - Miért nem szóltál, hogy pénzre van szükséged?
- Miért szóltam volna? Több mint egy hónapja nem beszéltünk. Miért kértem volna tőled segítséget, azok után ahogyan elváltunk? - megint csendben ültünk egy darabig, de nem bírtam tovább és ismét én törtem meg a csendet. - Miért jöttél? Miért kerestél meg? Mit akarsz még tőlem, Liam?
- Azért mert te vagy a mindenem T/N - meglepetten néztem rá. Mindenre számítottam, csak erre nem. - Mindig is te leszel. Amit akkor láttál az nem én voltam. Nem is tudtam mit csinálok. Beletettek valamit az italomba. Én mindenre csak reggel jöttem rá, de akkor már késő volt. - hangos zokogásban törtem ki. 
- Kicsim, kérlek ne sírj - ölelt magához Liam - Szeretlek, nagyon szeretlek, ha tudnád - mielőtt befejezhette volna szenvedélyesen megcsókoltam. Liam eleinte meglepődött, de aztán készségesen viszonozta a csókomat.
- Én is szeretlek - mondtam végül zihálva.
- Menjünk haza - húzott fel a padról végül mosolyogva. Megfogta a bőröndömet és így kézen fogva indultunk el Liam kocsija felé. Nem telt bele sok időbe és már meg is érkeztünk a házunk elé.
- Ő mit keres itt? - fakadtam ki, mikor megláttam, hogy a húgom ácsorog az ajtóban, Liamre várva.
- Nem tudom - mondta Liam tanácstalanul - Gyere - mondta gyengéden, és kiszállt az autóban. Követtem az ő példáját és én is kiszálltam, bár nagyon tartottam attól, hogy mit keres már megint itt. Nem volt elég egyszer tönkretenni az életünket? Miért jött vissza?
- Ezt nem hiszem el - fakadt ki a húgom mikor meglátott engem kézen fogva Liam-mel.
- Mit nem hiszel el? - fakadt ki Liam dühösen - Ő a menyasszonyom. Vagy azt hitted, hogy miután megpróbáltad tönkre tenni az életünket, hogy nem fogunk kibékülni? Megmondtam, hogy ő életem értelme. Mindennél jobban szeretem és ezen a te kis trükköd sem változtatott. Most jobban szeretem, mint valaha, mert már tudom milyen keserves tud lenni az élet Nélküle.
- Úgysem fog sokáig tartani és akkor majd ismét nálam keresed a vigaszt - visította el magát, majd elviharzott. Liam mérgesen behúzott a házba.
- Hogy van pofája még ezek ut.... - de mielőtt befejezhette volna, megfogtam az arcát és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem ellenkezett, éppen ellenkezőleg, nagyon is szenvedélyesen viszonozta a csókomat.
- Szeretlek - suttogtam a nyakába, miután már elfogyott a levegőnk és szét kellett válnunk.
- Én is szeretlek - mondta kifulladva. Ismét magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Gyors iramban lekapta rólam a pólómat, kikapcsolta a melltartómat és a földre dobálta őket. A karjaiba kapott és elkezdett fölfele vinni az emeletre, mire egy pillanatra megdermedtem.
- Nyugi - suttogta - Azóta nem használom azt a szobát - mondta, miközben elhaladtunk a régi hálószobánk előtt és bevitt az egyik vendégszobába. Gyengéden letett az ágyra és elkezdte kigombolni a farmeromat és a bugyimmal együtt lehúzta rólam. Már teljesen meztelen voltam, míg ő még mindig teljesen fel volt öltözve.
- Még mindig gyönyörű vagy - mondta miközben le sem vette rólam a szemét. Gyorsan lekapkodta magáról a ruháit és mellé feküdt. Úgy ért hozzám, mintha valami ritka kincs lennék. Lassan lehajtotta a fejét és bekapta az egyik mellbimbómat, miközben a másikat az ujjaival kényeztette. Mikor ezt megunta egyre lejjebb puszilgatott, míg meg nem állt a hasam aljánál. Ott felnézett, kacsintott egyet és széttárta a lábaimat. Mielőtt reagálhattam volna már a csiklómat szívta. Nem bírtam tovább hangosan felnyögtem.
- Ez az kicsim, hadd halljalak. Úgy hiányoztál - suttogta Liam miközben két ujját belém nyomta. Hol az ujját, hol pedig a száját használta. Hangosan kiabáltam, míg végül el nem élveztem. Liam önelégült mosollyal kúszott fel hozzám és adott egy gyengéd csókot a számra.
- Most én jövök - mondtam vigyorogva, de Liam megrázta a fejét.
- Legközelebb, most nem bírok tovább várni. - Hanyatt fordított és egy erős lökéssel már bennem is volt. Mind a ketten egyszerre nyőgtünk fel. Lassan elkezdett mozogni, majd egyre gyorsabb tempóra váltott.
- Mindjárt - mondtam zihálva és ahogy ezt kimondtam, el is élveztem. Rögtön ezután Liam is megkönnyebbült. Lihegve hanyatlott rám.
- Szeretlek - mondta megint mosolyogva - Soha többet nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz - ígértem halkan. Liam legördült rólam, és magához húzott. - El kell mondanom valamit - mondtam végül
- Mondjad szerelmem. Csupa fül vagyok - simogatta lassú mozdulatokkal a hajamat.
- Terhes vagyok - erre Liam megdermedt. Hirtelen felült és hitetlenkedve nézett rám.
- Ez most komoly?
- Igen - suttogtam, mert nem igazán tudtam, hogy mire számítsak.
- Jézusom - túrt bele a hajába, majd hangosan elkezdett nevetni - Ez csodálatos - tette a tenyerét a hasamra- Egy kisbaba. Az én kisbabám. A mi kisbabánk. 
- Igen - mondtam most már könnyekkel a szememben.
- Ettől csak még jobban szeretlek. - bújt oda hozzám.
- Én is szeretlek.