2014. április 26.

Bűntetés (Harry) +18

Ezt a sztorit Luca kérte. Remélem tetszik :)
Mint mindig most is iszonyatosan unatkozom matek órán. Egyszerűen nem tud lekötni, talán ez az oka, hogy alig csúszok át kettessel. Az egyetlen jó dolog benne az a tanár, aki állati helyes. Általában azzal foglalom el magamat, hogy őt bámulom. Egyszer dolgozatírás közben rajta kapott, hogy őt figyelem. Abban a másodpercben az egész fejem pipacs vörös lett amin, ahogyan én láttam  nagyon jól szórakozott rajta. Azóta jobban figyel rám, volt mikor rám kacsintott és volt mikor tök véletlenül hozzáért a fenekemhez.Természetesen ezeket az apró gesztusokat az osztálytársaim nem látják. Az kéne még csak. Nem csak engem titulálnának kurvának, de még Harryt kirúgnák, ezt pedig semmiképpen nem szeretném, pedig igenig tetszik az a játék, amit csinál velem, de igazán nem bánnám, ha tovább lépnénk.
Egyik nap kimerülten mentem be az órára. Az éjjel nem aludtam semmit, mert egyfolytában a szüleim veszekedését hallgattam, így amint beértem lehajtottam a fejemet a padra és elaludtam. A csengetésre keltem fel, mire rögtön Harry zöld íriszeivel találtam szemben magamat. Úgy látszik átaludtam a matekórát.
- T/N mivel nem tiszteltél ma meg annyira, hogy ne az én órámon aludjál, így kénytelen leszek ma büntetésbe tenni téged. Délután négykor lesz az elzárás a 16-os teremben. Ne késs - ezzel elhagyta a termet. Remek. Nem elég még azzal foglalkoznom, hogy a szüleim valószínűleg válni fognak, de még büntetésbe is tettek. Ennél jobb ez a nap már nem lehet. Próbáltam a többi órán ébren ülni, nehogy megint kapjak büntetést, de ez nagyon nehezemre esett. Alig bírtam nyitva tartani a szememet. Ez van, ha valaki nem alszik éjszaka, ráadásul még az órák is unalmasak. Az csak még jobban álmosít, hogy a töri tanár egyfolytában a gazdasági fejlődésről hablatyol. Ki nem állhatom a törit és most még a szokásosnál is nehezebben viseltem el.
Nagy nehezen elérkezett végre a négy óra. Pontban nulla perckor léptem be és legnagyobb meglepetésemre Harry ült a tanári asztalnál. Nem ő szokott lenni a büntetés felügyelő, ezért kicsit meglepődtem, hoyg ott látom. Erre nem számítottam. Halkan elmotyogtam egy köszönést és leültem az első padba. Úgy tűnik ma én leszek egyedül büntiben. Remek. Fél órán keresztül csendben voltunk, majd Harry felállt az asztaltól és odasétált elém.
- Nos T/N - mért végig, miközben a kezében lévő vonalzóval játszadozott - Meg tudod magyarázni miért aludtál el az órámon? - hangja jeges és vészjósló volt. nem tudom miért, de megrettentem tőle. Harry még soha nem beszélt így velem.
- Nem aludtam jól az éjjel - suttogtam halkan, de tudtam, hogy minden egyes szót hallott. Sóhajtott egy nagyot, beletúrt a hajába, majd keményen a szemeimbe nézett.
- Állj föl - ijedten tettem amit kért. Mit akarhat? Sosem beszélt még így velem. Mielőtt észbe kaptam volna megfogta a karomat és háttal fordított magának, majd meglökött, így ráestem az asztalra. Fel akartam állni, de Harry a tarkómnál fogva visszanyomott, míg az arcom el nem érte az asztalt. Kezdtem igazán megijedni tőle.
- Mit akarsz? - kérdeztem magabiztosságot színlelve. Harry halkan felnevetett, majd egyetlen szó nélkül felhúzta a szoknyámat a bugyimat meg letolta a bokámig, így esélyem sem volt menekülni. Legnagyobb meglepetésemre Harry nyelvét éreztem meg a két combom találkozásánál. Akaratlanul is egy kéjes nyögés szaladt ki a számon. Harry elégedetten hümmögött a hátam mögött, majd megéreztem, hogy a nyelvéhez társította két ujját. Gyors tempóban kezdett el ujjazni.
- Harry - nyögtem, mire egy hatalmas tenyér csattant a combomon. Fájdalmasan felszisszentem, de úgy látszik ennyi kellett, hogy elérjem a csúcsot. Összeszorítottam a számat, hogy ne sikítsak hangosan, mert nem akartam magunkra felhívni a figyelmet. Miután elmúltak az orgazmus utóhatásai Harry maga felé fordított és gyengéden megcsókolt.
- Ne haragudj. Teljesen elvesztettem az eszem. Ennek nem lett volna sza.. - mielőtt befejezhette volna kezeimmel átkulcsoltam a nyakát és magamhoz rántottam. Ajkaim megtalálták az övét. Harry eleinte tartózkodó volt, de aztán készségesen viszonozta a csókomat. Megfogott a combomnál fogva és felemelt az asztalra. A lábam közé furakodott, majd hátra döntött. Hallottam, hogy lehúzza a sliccét, a következő pillanatban pedig éreztem, hogy lassan belém nyomja magát. Halkan felnyögtem a hirtelen jött élvezettől. Eleinte Harry lassan, majd egyre gyorsabban kezdett el lökni. imádtam, ahogyan bennem van. Isteni érzés volt. Nem kellett sok és már éreztem az alhasamban az ismerős bizsergést. Harry befogta a számat, így az ő tenyerébe sikítottam. Harry egy férfias nyögéssel követett. Amint az orgazmus utóhatásai is elmúltak, kihúzódott belőlem és felöltözött. Követtem én is a példáját.
- Jó voltál - húzott még magához egy gyengéd csókra.
- Te is. - indultam az ajtó felé, de visszarántott.
- Találkozunk máskor is? - habozás nélkül válaszoltam.
- Bármikor - ezzel kimentem a teremből.

13 megjegyzés:

  1. Kérhetnék egy sztorit a barátnőm szülinapjára? Liuse S.-nek. Nialleset. Megköszönném.

    VálaszTörlés
  2. Természetesen kérhetsz! Mikorra legyen kész?

    VálaszTörlés
  3. Szia! Kérhetek egy Harry-s sztorit? :)

    VálaszTörlés
  4. Kérhetnék Zaynnel egy durva sztorit?(:

    VálaszTörlés
  5. Szia 2 kérdésem lenne..:) hogy nem akarsz (nagyon) hosszu sztorit csinalni? :) es h kerhetek e egy Harry-s sztorit? :)

    VálaszTörlés
  6. Egyy Louisos sztorit kerhetek a baratnomnek? Nina nevre es durva legyen koszi! :) :) :)

    VálaszTörlés
  7. Rendben mindenkit felírtam :)

    VálaszTörlés
  8. Szia nagyon jó a blogod :D Kérhetnék egy Zaynes sztorit Zoe névre?Meg olyan kérdésem lenne hogy esetleg társszerkesztő nem kell a bloghoz segíteni sztorikat írni:Mert ha kell vagy épp jól jönne én szívesen segítek :D

    VálaszTörlés
  9. Szia! rendben felírtalak. Arra kérnélek, hogy küldj egy sztorit erre az email címre: akecskemeti54@gmail,com és majd ott megbeszéljük a részleteket, de először szeretnék tőled olvasni ilyen sztorit :)

    VálaszTörlés
  10. Jó lett és én is szeretnék kérni egy Niall-es sztorit és a történetett rád bizom.hogy milyen lesz és Reni névre előre is köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben, felírtalak. Amint tudom elkészítem a sztorit :)

      Törlés