2014. április 23.

Új szomszéd (Harry) +18

Ezt a sztorit H.D. kérte. Remélem tetszik :)
Már vagy két hete beköltözött a szomszéd házba  egy irtó  helyes srác, csak az a baj, hogy ő legalább 20 éves, míg én csak 15 vagyok. Biztosan csak egy kis pisisnek tart. Ahányszor csak meglátom, az utcán rögtön köszönök neki és megpróbálom magamra felhívni a figyelmet, de eddig mindig kísérletem kudarcba fulladt.
Egyik nap anyám megkért, hogy menjek le a boltba, mert kéne otthonra pár dolog. Amint beléptem az utca végén lévő üzletbe szinte rögtön kiszúrtam Harryt, a szomszédunkat. Próbáltam nem tudomást venni róla, de nem nagyon sikerült. Minden egyes mozdulatát követtem a tekintetemmel. Mikor mentem a pénztárhoz éreztem, hogy valaki figyel, megfordultam és Harry tekintetével találtam szemben magamat. Szégyenlősen rá mosolyogtam, mire legnagyobb meglepetésemre visszamosolygott rám. Éreztem, hogy a fejem egyre vörösebb árnyalatot vesz, gyorsan visszafordultam a pénztár felé, de éreztem, hogy figyel. Nagyon különös, mert mióta itt lakik egyáltalán nem vett rólam tudomást, sőt mikor rá mosolyogtam mindig elfordult vagy mikor köszöntem neki úgy csinált, mint aki nem hallja. Mi történhetett? A tekintete szinte lukat égetett a hátamba. Minden önuralmamra szükségem volt, hogy figyelmen kívül hagyjam. Még arra is képes voltam, hogy megakadályozzam a kezem remegését mikor odanyújtottam a pénztárosnak a pénzt. Amilyen gyorsan csak tudtam kiiszkoltam a boltból. Amint 5 méterrel arrébb mentem megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt. Nem tudom miért, de most iszonyatosan zavarban éreztem magamat. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy mi változott meg. Hirtelen egy kéz érintette meg a vállamat. Ijedten hátra ugrottam és még az ajkaim közül is kiszaladt egy halkabb sikoly. Harry zavartan nézett rám, mire ismét elvörösödtem.
- Jól vagy? – kérdezte gyengéden, mire lassan bólintottam – Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Se… semmi b… baj – nyögtem ki nagy nehezen, mire elmosolyodott és rám kacsintott.
- Miért vagy ennyire zavarban? Nem akarlak megerőszakolni – amint ezt kimondta éreztem, hogy csalódottság önti el az egész testemet. Vagyis nem akar tőlem semmit. Ennél nyilvánvalóbban nem is hozhatta volna a tudomásomra. Éreztem, hogy a szememet szúrni kezdik a könnyek. Próbáltam elfojtani, de nem nagyon ment. Mi a franc van velem? Gyorsan tovább indultam. Nem akartam, hogy észrevegye a szememben gyülekező könnyeket. Így is lejáratom magamat mindig mikor ő is ott van. Mielőtt eltávolodhattam volna Harry mellől megfogta a csuklómat és maga felé fordított.
- Beszélni szeretnék veled – felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire megint elvigyorodott.
- Mondjad – vesztettem végül el a türelmemet. Harry észrevehetett rajtam valamit, mert lehervadt az arcáról a mosoly és most teljesen komolyan nézett bele szemeimbe.
- Négyszemközt – nézett körül az utcán, ahol vagy egy tucat ember nézett minket érdeklődéssel. Harry lehajolt és úgy folytatta – Gyere át hozzám ma este nyolcra – ezzel elengedett és eltávolodott tőlem. Mielőtt bármit is mondhattam volna fogta magát, hátat fordított és ott hagyott. Értetlenkedve néztem távolodó alakja után, de ő nem fordult meg, hogy még egyszer rám nézzen. Zavartan körülnéztem, de szerencsére most már senki sem nézett engem. Összeszedtem magamat és megindultam hazafelé. Otthon szerencsére nem volt senki, így nyugodtan beletemetkezhettem a gondolataimba, anélkül, hogy bárki megzavarna. Egyfolytában csak Harry zöld szemein járt az eszem és azon, hogy vajon mit akarhat tőlem. Addig kapcsolgattam szórakozottan a tévét, míg fél nyolc nem lett. Gyorsan felpattantam, felrohantam a szobámba és kirámoltam a szekrényemet. Végül egy kék farmer nadrág, egy kövekkel kirakott szintén kék ujjatlan felsőt és egy magas sarkú cipőre esett a választásom. Elégedetten szemléltem magamat a tükörben. Úgy döntöttem, hogy nem festem ki magamat, hisz elvégre ez nem egy randi. Úgyis hamar haza fogok jönni. Mire elkészültem az óra hét óra ötvennyolc percet mutatott. Gonoszul elmosolyodtam és lassan lesétáltam a konyhába. Hadd várjon csak. Megérdemli a délutáni kis mutatványa után. Negyed kilenckor végül elérkezettnek láttam az időt, hogy elinduljak hozzá. Kiléptem a házból, becsuktam az ajtót és elindultam az ő háza felé. Ráérősen kopogtattam. Szinte azonnal kitárta az ajtót. Dühös tekintettel mért végig.
- Azt hittem már nem is jössz. Mi tartott ilyen sokáig? – kérdezte szemrehányóan, de mielőtt megszólalhatta volna berántott a lakásba és szenvedélyesen ajkaimra tapadt. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen felindulásból ellöktem magamtól. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, miközben duzzadt ajkamat tapogattam. Ziháltan vettük mind a ketten a levegőt, míg Harry halk hangon meg nem szólalt.
- Nagyon sajnálom. Nem tudom mi ütött belém – tekintetével zavartan pásztázta a padlót. Elmosolyodtam, majd hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz rántottam és megcsókoltam. Harry tágra nyílt szemmel nézett rám, majd elvigyorodott és magához rántott. Egy idő után levegő hiányában el kellett válnunk, de ekkor ajkait lejjebb vezette. A nyakamat kezdte el csókolhatni, mire ajkaimat jóleső nyögések hagyták el. Harry elégedetten elvigyorodott, majd megfogta a kezemet és felvezetett az emeletre, majd a hálószobájába. Még arra sem volt időm, hogy körülnézzek, mert rögtön ledöntött az ágyra és felém mászott.
- Van fogalmad róla milyen gyönyörű vagy? - vezette végig tekintetét az egész testemen. Éreztem, hogy a fejem kezd más árnyalatot fölvenni, ezért inkább magamhoz húztam és szenvedélyesen megcsókoltam. Harry készséggel viszonoztam, majd nem tétovázott tovább egy rántással eltávolította rólam a pólómat, amit rögtön követett a melltartóm is. Elégedetten felmordult, majd az egyik mellemet a szájával, míg a másikat a kezével kényeztette. Addig szopogatta és csipkedte őket, míg teljesen fel nem meredtek. Miután elégedetten megnézte magának a művét, ajkait lejjebb vezette, míg el nem ért a nadrágomig. Onnan felvezette a tekintetét, rám kacsintott, majd kikapcsolta a gombomat és egy rántással lehúzta rólam a nadrágot. Nem telt bele sok idő és már a bugyim és lekerült rólam, szétette a lábamat és rögtön bevetette magát. Erősen szívni kezdte a csiklómat és rögtön felnyomta két ujját. Ajkaimat egy hangos nyögés tört ki, mire Harry mosolyogva fölnézett. Mielőtt elélvezhettem volna minden tevékenységét abbahagyta és ördögi vigyorral mászott fel hozzám egy csókra.
- De gonosz vagy – ráztam meg a fejemet, mire hangosan felnevetett. Nem foglalkozva haragos tekintetemmel megszabadult a nadrágjától és a bokszerétől. Egy szó nélkül nyúltam férfiassága felé, mire megint elmosolyodott. Félresöpörte a hajamat és megfogta a tarkómat. Belenyomta a számba egész férfiasságát, mire fuldokolni kezdtem. Mikor már úgy érezem, mentem megfulladok egy picit kihúzta belőlem hatalmas férfiasságát, de csak addig, míg levegőhöz jutottam, utána rögtön visszanyomta és ez így ment egészen addig, míg meg nem éreztem, hogy a csúcs közelében van. Ki akartam húzni a számból, de Harry nem engedte. Mozdulatlanul tartotta a fejemet és így élvezett el, amit kénytelen voltam lenyelni, ha nem akartam megfulladni.
- Ez nem igazság – löktem arrébb, mire hangosan felnevetett. – Én miért nem élvezhettem el? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- Ne aggódj, most el fogsz – húzott megint magához. mielőtt bármit szólhattam volna, már bennem is volt. Mind a ketten hangosan felnyögtünk. Harry rögtön gyors tempóban kezdett el lökni. Nem kellett sok és már megint éreztem az alhasamban azt a gyönyörteli érzést. Hangos sikollyal élveztem el, Harry rögtön utánam elélvezett. Kimerülten hanyatlottunk egymásra. Fáradtan bújtam Harry mellkasához.
- Jó voltál – mondta Harry ziháltan. Boldog mosollyal fordítottam felé a tekintetemet.
- te is – csókoltam meg, mire elhúzódott és összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Ugye tudod, hogy erről senki nem tudhat? – megrettentem ettől a hideg hangtól. Értetlenkedve néztem rá.
- Miért? – Harry felhúzta a szemöldökét és úgy válaszolt.
- Mert börtönbe kerülök kiskorú megrontásáért. Ennyit nem ér az egész – ezzel kikelt az ágyból és elkezdett öltözködni – Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek – nézett bele mélyen a szemembe, immáron teljesen felöltözve.
- Ígérem – amint ezt kimondtam Harry biccentett egyet felém, majd elhagyta a hálószobát. Arcomat sós könnyek áztatták. gyorsan letöröltem őket, mert nem akartam, hogy bárki is észrevegye rajtam. Én is kikeltem az ágyból, de hirtelen rám tört a zokogás és lerogytam a földre, úgy ahogy voltam. Ez nem lehet igaz. Miért pont velem történik mindez?

11 megjegyzés:

  1. Szia :) ez nagyon jó lett ugye majd lesz folytatása? :O :P
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Mivel van rá igény, így valószínű, hogy elsz folytatása :)

      Törlés
  2. Szia :) jó lett szerintem is lehetne folytatása :D

    VálaszTörlés
  3. Legyen folytatása :) wow kíváncsi leszek!!! <3

    VálaszTörlés
  4. Legyen folytatása! Eredetileg nem szoknyában ment?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocsi kijavítottam a hibát, csak már nem emlékeztem rá pontosan, mert több nap különbséggel írtam az elejét és a végét. :)

      Törlés
  5. Szia :) nagyon jo lett! Legyen folytatása sztem is! :) kivancsi vagyok..:$$$

    VálaszTörlés
  6. Amugy a 15 évesen màr nem csukhatjàk le mert màr betöltötte a 14 et ::D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jo *--* legyen folytatása.!!!:)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon imádom, csak egy észrevétel: 15 éves és nem szűz? :-) de ezt leszámítva imádoooom! Imádom a sztorijaidat, egyszerűen zseniális vagy! Csak így tovább édes! ;) :* <3

    VálaszTörlés