2014. április 17.

Rossz válasz (Zayn) +18

Ezt a sztorit Evelin kérte. Remélem tetszik! :)
A csalásommal nemrég költöztünk Londonba, mert a szüleim olyan munkát végeznek, amihez az is hozzá tartozik, hogy folyamatosan költözködnünk kell. Kezdem igazán unni, főleg mivel, amint megszeretek egy helyet, máris elköltözünk. Nincsen egy igaz barátom és nem tudok párkapcsolatot sem létesíteni senkivel, mert annak igazán semmi értelme, ha az ország másik felén vagyok, ráadásul soha nem megyünk vissza ugyanoda. Így ez teljességgel lehetetlen. Nem is próbáltam soha közelíteni egyetlen fiúhoz sem, mostanáig. A fizika tanárom Mr Malik, irtó helyes. Talán ő az első aki igazán érdekel. Mivel a szüleim megígérték, hogy egy darabig itt maradunk, legalábbis addig, míg leérettségizem, így bátran próbáltam felé nyitni. Minden anyagot bemagoltam kívülről, pedig a fizikánál jobban semmit nem utálok, de be akartam vágódni Mr Maliknál, ám a jelen állás szerint nem nagyon jön össze. Ő észre sem vesz. nem is értem, hogyan képzeltem, elvégre ő egy tanár. Nem kezdhet ki a diákjaival, ráadásul nálam jóval szebb lányokat is tanít. Éppen ez miatt elhatároztam, hogy többet nem fogok tanulni fizikára, semmi értelme. Nem is abból szeretnék érettségizni, így nem nagyon lesz rá szükségem. Amint ezt elhatároztam, nem is tanultam többet fizikára. Zayn vagyis Mr Malik, mintha ezt az egészet megérezte volna, kihívott felelni és naná, hogy abból az anyagrészből, amit nem tudtam.
- Szóval T/N készültél mára? - kérdezte, mikor már a harmadik helytelen választ adtam. Felhúzta a szemöldökét és úgy várt a válaszomra.. Hátborzongatóan szexi volt így. Próbáltam elterelni a gondolataimat, hoyg a mondandójára tudjak figyelni, de nem nagyon jött össze.
- Nem - halkan mondtam, de tisztában voltam vele, hogy hallott minden egyes szót. Sóhajtott egy nagyot, majd beletúrt a hajába.
- Mit csináljak veled? - kukkantott bele a naplóba - Eddig csak jó jegyeid voltak. - hirtelen elhallgatott mintha eszébe jutott volna valami. Felemelte gyönyörű barna szemét. Elgondolkozva tanulmányozott, majd egy idő után bólintott, mintha megbeszélte volna önmagával a dolgokat. - Most nem írom be az egyest, de et az egész anyagot tanuld meg óra végére és amint kiment mindenki a teremből kikérdezlek - tátott szájjal meredtem rá, de ő csak biccentett a helyem felé, hogy üljek le. Elhatároztam, hoyg csak azért sem fogok tanulni, még ha olyan kegyes is volt hozzám, hoyg nem írta be az egyest. Épp most határoztam el, hogy nem fogok többet fizikát tanulni. Ki van zárva, hogy felrúgjam ezt most az ő kedvéért. Az óra csigalassúsággal vánszorgott. Nem győztem kivárni, hoyg végre kicsöngessenek.
- Rendben van gyerekek, jövőhéten dolgozat. Tanuljatok rá - mindenki rosszallóan morgott, de Zaynt ez egyáltalán nem érdekelte. Én is ki akartam slisszolni a teremből a többi diákkal, de Zayn sajnos rögtön kiszúrt. - T/N, te maradsz. Kikérdezem az anyagot - pufogva vágódtam le a legközelebbi székre. Zayn megvárta míg mindenki kimegy, majd becsukta az ajtót és felém fordult. - Mennyit tudtál megtanulni? - zavaromban félrenéztem. Zayn nagyon jól tudta, hogy nem tanultam. Elégszer sandított felém és mikor látta, hoyg teljesen mással foglalkozom rosszallóan felhúzta a szemöldökét, de egy szót sem szólt.
- Nem tanultam semmit - Zayn erre egy nagyot sóhajtott, majd leült az íróasztalához.
- Talán szerencséd lesz. Állj fel, mintha felelnél - a hangja kemény volt. Mivel dühítettem így fel? Nem én vagyok az egyetlen diák aki nem tanulja meg az anyagot. kelletlenül, de utasítottam a durva parancsot. Zayn még csak rám sem nézett, a füzetét bújta. Mikor már olyan jó 10 percet álldogálhattam ott előtte felegyenesedett és egyenesen a szemembe nézett. - Minden rossz válaszért cserébe büntetést kapsz, minden jó válaszért pedig jutalmat. - zavartan néztem rá, mire mosolyogva folytatta. - Nem csak a múlt órai anyagból kérdezek - kacsintott rám mire én meglepetten felvontam a szemöldökömet. Erre aztán igazán nem számítottam. Szótlanul bólintottam, mire még szélesebb lett a mosolya.
- Mi a gravitáció fogalma? - naná, hogy azzal kezdi, ami a múlt órai anyagból van. Mintha szándékosan csinálná. Még csak el nem olvastam, így fogalmam sem volt óra.
- Nem tudom - erre Zayn felpattant mire kettőt pisloghattam volna. Értetlenkedve néztem rá.
- Hajolj rá az asztalra.
- Tessék? - ijedten néztem, ahogyan ujjait arra a pálcára kulcsolja, amivel a táblán szokott dolgokat mutogatni.
- Nem hallottad? Csináld amit mondtam - hangja kemény volt. Megijedtem tőle. Szó nélkül teljesítettem a kérését. Éreztem, ahogyan mögém lép, de nem mozdultam. - Húzd le a nadrágodat - megdermedtem. épp mondani akartam volna valamit, mire egy erőset sózott a combomra. Fájdalmasan felszisszentem. - Ne húzd az időt. - szó nélkül tettem amit kért. Zayn a hátam mögött elégedetten felhördült. Kezével végig simított mind a két félgömbömön, majd a fülemhez hajolt és úgy suttogta. - Tízet kapsz, aztán majd meglátjuk. - ijedten fel akartam egyenesedni, de Zayn durván visszanyomott az asztalra. Mielőtt észbe kaptam már egy nagyot csattant is a keze a fenekemen. Fájdalmasan felszisszentem, de Zaynt ez egyáltalán nem érdekelte. Úgy az ötödik ütés után a fájdalom mellett valami mást is kezdtem érezni. Fura bizsergés keletkezett a puncimban amitől fel kellett nyögnöm. Zayn amint végzett gyengéden végig simított mind a két farpofámon, majd kezét lejjebb vezette a combomra és egyre lejjebb tolta a nadrágomat, a bugyit egy rántással eltávolította rólam.
- Azt hiszem legközelebb sem tanulok. - kijelentésemre Zayn hangosan felnevetett, majd egy hirtelen mozdulattal megpördített, így most vele szemben álltam. Zayn mélyen a szemembe nézett, majd szenvedélyesen ajkaimra tapadt. Eleinte annyira meglepődtem ezen a reakción, hogy nem is viszonoztam, de aztán hamar feleszméltem és minden szenvedélyemet beleadtam ebbe a csókba. Olyan régóta vártam már rá és most végre ez is eljött. El sem tudtam képzelni, hogy valaha is valóra válik. Zayn felültetett az asztalra, majd ajkaimtól elvált és a nyakamat puszilgatta tovább. Ajkaimat kisebb nyögések hagyták el, mire elégedetten elvigyorodott. Lekapta rólam a pólót, majd rögtön utána a melltartómat. Immáron teljesen meztelenül ültem előtte, míg ő még mindig fel volt öltözve. Nem tétováztam sokáig, levettem róla a felsőjét, de mikor a nadrágja felé nyúltam hátra lökött, így most hanyatt feküdtem az asztalon. Szétfeszítette a combomat és rögtön bevetette magát. Erősen nyalni és szívni kezdte a csiklómat, míg az egyik kezével a mellemet gyúrta. Minden másodpercen nyögtem a gyönyörtől. Mikor már éreztem hogy közeleg a csúcs, belemarkoltam Zayn hajába és még jobban nőiességemhez húztam, de ekkor ő minden tevékenységét abbahagyta. Zavartan néztem rá. Zayn elvigyorodott, majd gyors mozdulatokkal kicsatolta az övét és megszabadult a nadrágjától és az alsógatyájától. Nem várta meg, míg gyönyörködhetek a látványban, rögtön a bejáratomhoz nyomta magát. Halk sikoly hagyta el ajkaimat mikor tövig belém nyomta magát. Azonnal gyors tempóban kezdet el lökni. Nem telt bele sok időbe és ismét az orgazmus határán álltam.
- Mi.. mindjárt - amint kinyögtem hatalmas sikollyal elélveztem. Zayn rögtön utánam ő is elélvezett. Kimerülten hanyatlott rám. Átkaroltam a fejét és gyengéden simogattam a haját. Zayn egy idő után felemelte a fejét és gyengéden megcsókolt. Nagy nehezen lemászott rólam és engem is felsegített. Egyetlen szó nélkül kezdtünk el öltözködni. Mikor mind a ketten teljesen fel voltunk öltözve Zayn magához húzott még egy csókra.
- Remélem legközelebb sem tanulsz - kacsintott rám.
- Nem tervezem - mosolyogtam rá, majd kiléptem a teremből.

4 megjegyzés:

  1. Jo lett! :) énis kérhetek egy Niall -eset Kovii névre? :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök h tetszik! Felírtalak :)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is jó! És kerhetek egy sztorit Zaynnel, ha lehet Lydia névre de ha nem az sem baj!:)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is jó! És kerhetek egy sztorit Zaynnel, ha lehet Lydia névre de ha nem az sem baj!:)

    VálaszTörlés