2014. január 22.

Tökéletes este (Niall) +18

Sophinak. Remélem tetszik. Próbáltam romantikusnak megírni, remélem nem találod túl nyálasnak. Kíváncsian várom a véleményedet.


Niall szemszög:
Izgatottan parkoltam le barátnőm háza előtt. ma van a harmadik évfordulónk és elhatároztam, hogy valami különlegeset adok neki. Már mindennel kész voltam, már csak őt kellett oda vinnem, de annyira izgultam, hogy a tenyerem tiszta nedves lett. Dobogó szívvel szálltam ki a kocsiból, majd elindultam a bejárati ajtó felé. Nem szóltam neki a jöttemről, ez is a meglepetéshez tartozik. Még mindig izgatottan nyomtam meg a csengőt, mire visszafojtott lélegzettel vártam az ajtó nyílását.
- Niall – kiáltott fel Sophi mikor meglátott, majd örömmel ugrott a nyakamba. Ezt szerettem benne a legjobban, már az is örömet okozott neki, hogy meglát, pedig még nem is látta a meglepetésemet. – Nem úgy volt, hogy ma egész nap próbáltok, és nem tudunk találkozni? – alig bírtam elfojtani a kikívánkozó mosolyomat.
- Rád mindig van időm. – kacsintottam rá szeretetteljesen, mire elpirult. Már három éve együtt vagyunk, de még mindig zavarba tudtam hozni. Szerettem mikor szavaim hallatán az egész arca piros lesz. – Gyere – nyújtottam felé a kezemet, mire kíváncsian tekintett rám, de nem foglalkoztam vele. Megfogtam a karját és kihúztam a szabad ég alá, egyenesen a kocsimhoz.
- Hova megyünk? – kérdezte izgatottan, mire ajkaim mosolyra görbültek.
- meglepetés – adtam az arcára egy puszit, majd kinyitottam neki az ajtót, ezzel is jelezve, hogy üljön be. Sophi nem kérdezősködött tovább, beült az autóba. Beszálltam én is, majd indultunk is.

Két óra múlva megérkeztünk az adott helyszínre. most már olyan gyorsan dobogott a szívem, hogy attól féltem Sophi is meg fogja hallani. Kíváncsian nézett körbe.
- Hol vagyunk Niall? – kérdezte, mivel elég sötét volt már, így szinte semmit nem lehetett látni.
- Mindjárt meglátod – ezzel kiszálltam az autóból. Ő pedig követett. Még mindig körbe-körbeforgolódott, de szerencsére innen még nem látott semmit. Elővettem azt a szemellenzőt, amit erre az alkalomra vettem, majd felhelyeztem a szemére.
- Mit csinálsz? – kérdezte, de nem foglalkoztam a kérdésével. Odarögzítettem a szemellenzőt, majd meggyőződtem róla, hogy nem lát, megfogtam a kezét és elkezdtem magam után húzni. Sophi bizonytalanul követett. Nem telt bele sok időbe, mire odaértünk ahhoz a helyhez, amin egész délután dolgoztam. Sophi mögé mentem, lekaptam a szemellenzőt róla és mosolyogva néztem elakadó lélegzetét.  A tengerparton voltunk, ahol állt egy kis ház, előtte egy asztal szépen megterítve, körülötte, pedig szív alakú gyertyák. A faház falára meg az a szó volt kirakva, hogy*szeretlek*. Ijedten néztem, hogy Sophi szemébe könnyek gyűlnek.
- nem tetszik? – kérdeztem szomorúan. Pedig biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki, legalábbis reménykedtem benne. Ebben a pillanatban Sophi beleugrott a nyakamba és szenvedélyesen megcsókolt.
- Niall, ez csodálatos – suttogta áhítattal – hogy gondolhatod, hogy nem tetszik? – kérdezte mosolyogva. Megkönnyebbülten sóhajtottam. Mosolyogva léptem oda az asztalhoz, kihúztam neki, megvártam míg, leült és csak aztán foglaltam én is helyet velem szemben. Önkéntelenül is a zakóm zsebéhez nyúltam, hogy megbizonyosodjam róla az a kis tárgy, amit még ajándéknak szántam, benne van-e.
Vacsora végeztével, épp össze akartam szedni a bátorságomat, arra az egyetlen kérdésre, mikor Sophi felállt az asztaltól. Kíváncsian emeltem rá a tekintetemet.
- Mit csinálsz? – kérdetem meg végül. Még túl korán van ahhoz, hogy haza menjünk és még azt sem kérdeztem meg tőle, amiért tulajdonképpen ilyen meghitt helyet csináltam a tengerparton.
- Arra gondoltam úszhatnánk. – mosolygott rám vidáman.
- Nem hoztunk fürdőruhát – ráztam meg a fejemet, de ebben a pillanatban kikerekedett a szemem, mert Sophi egy rántással eltávolította magáról a felsőjét és hozzám vágta.
- Nincs itt senki – mondta nevetve reakciómat látva, majd a melltartóját is levette, majd szintén hozzám vágta. Mielőtt bármit is reagálhattam volna már a nadrágot is levette magáról és az is követte a többi ruhadarabot. Már csak egy tanga volt rajta. Tekintetem végig siklott egész testén, mire elégedetten elvigyorodott és beszaladt a tengerbe. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, lekaptam magamról minden ruhát, majd utána rohantam és csak remélni mertem, hogy nincsenek fotósok vagy bárki más a közelben. nem szeretném másnap az újságokban látni a csupasz fenekem, sem Sophi gyönyörű szép testét. Mire utolértem már annyira bent voltunk, hogy nem érte le a lábunk. Lebuktam a víz alá, megfogtam a bokáját és lerántottam a víz alá. Sophi sikítva merült le, majd nevetve jött fel, de olyan közel hozzám, hogy éreztem megmerevedett mellbimbóját. Szempillájáról csöpögött a víz és így nézett fel rám, csábítóan. Nem tudtam magam tovább visszatartani és őszintén szólva nem is akartam. Szenvedélyesen ajkaira nyomtam ajkaimat. Sophi szája engedelmesen nyílt ki és szenvedélyesen viszonozta csókomat. Éreztem, ahogyan ott lent kezd növekedni valami, de ekkor észbe kaptam. Ki kéne mennünk a száraz földre, ha nem akarunk megfulladni. ebben a pillanatban észrevettem egy kis bemélyedést nem messze tőlük. Megfogtam Sophi kezét és magam után húztam. Amint odaértünk már is ajkaira tapadtam. Kezeimet felvezettem melleire és erősen megszorítottam őket. Sophi szenvedélyesen felsóhajtott. Nagy nehezen elváltam ajkaitól, majd számat egyre lejjebb vezettem, míg el nem értem hegyes mellbimbóját. Azonnal fogaim közé vettem és megszívtam, míg a másikat ujjaim közé vettem és dörzsöltem neki. Sophi hangosan nyögött. Egy idő után meguntam a játszadozást és lefektettem a kőre. Fölé hajoltam, adtam egy csókot a szájára, majd ajkaimat lejjebb vezettem, egészen addig, míg el nem értem nőiessége középpontját. Amint megéreztem részegítő illatát, azonnal neki estem. Feldugtam neki egyszerre három ujjamat és a csiklóját erőteljesen nyalogattam. Addig folytattam, míg egy hatalmas sikoly kíséretében el nem élvezett. Mosolyogva másztam fölé. Sophi felült és izgatottan nyúlt a farkam felé, de én elkaptam a csuklóját. Még soha nem érintett ott. Én vettem el a szüzességét egy évvel ezelőtt. Akkor azt mondta nekem, fél egy férfit ott megérinteni, mert nem tudja, mit kell csinálni és attól fél valamit elront. Akkor megnyugtattam, hogy soha nem fogom arra kényszeríteni, hogy ott kényeztessen, épp ezért nem akartam ezzel elrontani a mai estét.
- nem kell ott kényeztetned. Nekem az is elég, ha én örömet tudok neked okozni – Sophi egy ideig az arcomat tanulmányoztam, majd szélesen elmosolyodott.
- De szeretnélek én is téged kényeztetni. Ki szeretném próbálni, hogy milyen – szavait hallva elmosolyodtam és elengedtem a kezét. A hátamra dőltem és azt néztem mit munkálkodik édes kis szerelmem a farkamon. Sophi először csak félve fogta meg hosszúságomat, de mikor biztatóan bólintottam erősebben megszorította, amitől felnyögtem. Egy ideig húzgálta rajta a kezét, de mikor épp szólni akartam neki, hogy hagyja abba, mert belé akarok hatolni, akkor lehajolt és bekapta legalább a felét. Ettől minden önuralmam szertefoszlott. Olyan édes volt ahogyan ott térdelt és arra koncentrált, hogy nekem örömet okozzon. Önkéntelenül beletúrtam hajába, amitől ő is felnyögött.
- Sophi – nyögtem ki nagy nehezen, tudtára adva, hogy mindjárt elélvezek. Sophi felnézett, majd elmosolyodott és tovább kínzott. Nem bírtam tovább és a szájába élvezett. Sophi ahelyett, hogy kiköpte volna lenyelte az összes spermát. Mosolyogva hajolt fölém egy csókért.
- Nagyon jó voltál – csókoltam meg gyengéden miközben a hátára fordítottam. Széttártam lábait és erőteljesen belé hatoltam. Sophi egy hangosat sikított, mikor megérezte magában hosszúságomat, míg én egy nagyot nyögtem. Eleinte lassan mozogtam, hogy meg tudja szokni méretemet, de egy idő után nem bírtam tovább tartóztatni magam. Egyre gyorsabban löktem.
- Niall – nyögte ki két tolás között, amin elmosolyodtam. Ebben a pillanatban egy hangos sikoly kíséretében farkam köré élvezett, aminek hatására én is elélveztem. Kimerülten hanyatlottam rá. Ekkor jutott eszembe, hogy nem használtunk óvszert, de közben rájöttem, hogy nem bánnám, hogy Sophi gyereket szüljön nekem ezért nem is tettem szóvá. Sophi elégedetten feküdt karjaimba. Azt hittem, hogy elaludt, de ekkor kezét férfiasságomra helyezte, ami azonnal megkeményedett.
- Ennyire bejött? – kérdeztem viccelődve, mire felemelte fejét és boldogan mosolygott rám. Ekkor jutott eszembe, hogy még mindig nem kérdeztem, meg amit eddig akartam. Felpattantam.
- Mindjárt jövök – adtam egy gyengéd csókot Sophi szájára, míg ő meglepetten pislogott utána. Belevetettem magam a vízbe, majd erőteljes karcsapásokkal a partra úsztam. Odarohantam az öltönyömhöz, kikaptam belőle a kis dobozkát, majd visszarohantam a tengerhez, belevetettem magam és visszamentem Sophihoz. Sophi még mindig értetlen arckifejezéssel nézte, ahogyan lihegve szállok ki a vízből.
- Jól vagy Niall? – kérdezte aggódva, mire hangosan felnevettem.
- Persze, ezzel fél térdre ereszkedtem előtte és felmutattam azt a kis dobozt, amiért visszamentem a partra. – Tudom, hogy nem túl elegánsan vagyok most felöltözve, de el kell ismernem nem így akartam feltenni ezt a kérdést, de valami elterelte a figyelmem így – ezzel mosolyogva néztem végig meztelen testén – Szóval Sophi, életem szerelme. Mindennél jobban szeretlek és szeretni is foglak, amíg világ a világ. Téged szeretnélek gyermekeim anyjaként látni. Lennél a feleségem? - Sophi szemei ismét megteltek könnyel, majd letérdelt mellém és boldogan ölelt meg.
- igen - suttogta bele a fülembe, mire örömujjongással kaptam karjaim közé és gyengéden megcsókoltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése